Miau, vagyis akarom mondani sziasztok!
Ma nem volt sok kedvem gépelni, inkább sokat játszottam, de gondoltam, azért írok valamit. Szóval pénteken délután anyuval voltam, nem hagytam aludni :). Meg sokat, sokat játszottunk, sokat simogatott, puszilgatott, jó volt nagyon. Majd apa is hazaért, kicsit vele is játszottam, majd lefeküdtem picit aludni, hogy este megint tudjak sokat játszani, amikor a családom már aludni szeretne. :) De még lefekvés előtt játszottam egy jót, igaz, anya és apa annyira nem élvezte. Vacsorára kaptam kis csirke mellet is, ami nagyon izlett, fel is faltam az összeset. Viszont úgy voltam vele, hogy ők ne egyenek, inkább adják nekem, így kezdésnek anya vacsijába, vagy vacsijára ugrottam rá, amire valamiért pár percre bekerültem a "sötétzárkába". Nem is értettem, hogy miért. Majd amikor kijöhettem, apa ételére voltam kíváncsi, aminek ugyanaz lett az eredmény. Kicsit meg is szídtak. Persze, pár perc, és puszik, simogatások következtek. Végül jött a lefekvés.
De valamiért kizártak a kisszobából, így egyedül kelett aludnom. De így is jó volt, mert így szabadon rendetlenkedhettem a nagyszobában. :) Reggel anya és apa felkellt, jó volt végre megint odabújni hozzájuk. Reggeli, wc, hát a szokásos tortúra, ez ugyanúgy megy, mint az embereknél. Egész nap megint játszottam, jó volt. Esti vacsim is megvolt, lassan jön a lefekvés.
Legyetek jók, sok dorombolást és simit.
Dagi Boli :)